Mindig is imádtam a másik embereket kínozni, vagy vallatni, vagy ami a kedvencem kín vallatni. Imádtam hallani, ahogy a nyomorult férgek felordítanak a fájdalomtól, és az életükért könyörögnek. Szánalmas! Az egész bagázs. Sajnálatos módon nem a saját kínzó módszereimeket használom, mert nincs olyan ember a földön, amely tíz perc után nem a saját élete kioltásában fáradozna. Mert ha egyszer én elkezdek egy kínzást annak vérfürdő a vége. És hát nem csodálatos mire rá lehet venni az embereket csupán azzal, hogy fájdalmat okozol nekik!? Eltöröm az orrukat, esetleg megfosztom őket pár végtagjuktól, vagy egyszerű, primitív módon kapnak egy golyót a lábukba, és máris élő lexikonként lehet őket használni! És nincs, annál szebb mikor a föld utolsó mocskai elárulják a családjukat, a barátjukat, vagy a szövetségeseiket, csak azért, hogy megkíméljem szánalmas kis fikarcnyi életüket, amely olyan fekete, mint a vakond belső zsebe, amelyet saját maguk feketítettek meg. Nincs annál jobb érzés ezen az elszúrt bolygón, mint amikor azzal a tudattal fekszel le nap, mint nap, hogy a föld egy gennyládával kevesebb lett. Nincs annál jobb érzés, mint amikor látod a saját vérében fuldokolni az áldozatot, és nézni, ahogy lepörgeti, magában az egész életét mielőtt megtennéd azt a mozdulatod, melynek segítségével utoljára fog dobbanni a szíve, és utoljára érezheti a tüdeje a tápláló oxigént. A tudat, hogy utolsó emlékük a te arcod lesz, mely oly mélyen ég bele elméjükbe. Igen, lehet, hogy most érzéketlen gyilkosnak gondoltok, és talán nem is tévedtek akkorát. Valóban gyilkos vagyok, méghozzá a kontinens legjobb női bérgyilkosa. A nevem Skyler Adems és húsz éves vagyok. A szüleimet kilenc éves koromba gyilkolták meg a maffia tagjai. Én pedig, nos… én egy érdekes gyermekkorral rendelkező személy vagyok. Kilenc évesen három napot bírtam ki az utcán pénz, otthon, és étel nélkül. A harmadik napon este egy sikátoron sétáltam át, ám ez végzetesnek bizonyult a számomra. Amit akkor láttam az rányomta az utolsó bélyeget is a sorsomra. Részese lehettem annak, ahogy levadásznak egy embert… és meg kell mondjam, tetszett. Tetszet, ahogy olyan kecsességgel, és természetességgel töri ki a kapucnis árny az áldozat nyakát, mit élő ember nem hittem volna, hogy meg tud csinálni. Olyan természetesnek tűnt, mintha csak egy gyertyát fújna el az ember.
Így történt, hogy rám talált az új családom. Így történ, hogy a bérgyilkosok befogadtak, felneveltek és profi gyilkoló gépet faragtak belőlem. Hosszú és gyötrelmes út vezetett oda ahol most vagyok. Sokszor estem én is pofára, de össze szedtem magam és felálltam. Tanultam belőle, bármennyire is nehéz volt, küzdenem azért, hogy feltápászkodjak. Így történ, hogy Én lettem a Shadow. A profi bérgyilkos, amely nem hagy nyomot, és aki mindig befejezi, amit elkezdett. Én lettem az, akinek a neve hallatán az embereket átjárja a félelem és mélyen lepetézik bennük a halálérzet. Én lettem az, aki mindenki szemében kivívta a tiszteletet. Én lettem a profi vadász…
